23
jan, 2013

Műhelyszabályzat

Azzal, hogy megbízást ad számomra, tudomásul veszi az alábbiakat.

1) A javítóműhelyt egyedül, a szabadidőmben működtetem, ezért best-effort alapon tudom csak vállalni a javításokat. Ez azt jelenti, hogy bár megteszek mindent azért, hogy minél hamarabb elkészüljön a játék, előfordul, hogy elhúzódik a munka.

2) Igyekszem csak olyan munkát elvállalni, amit meg tudok javítani, de még így is előfordulhat, hogy egy hibával nem tudok mit kezdeni. A gyártók nem biztosítanak alkatrész-utánpótlást, se szervizdokumentációt, így ha két órán belül nem találom meg egy játék hibáját, vagy olyan alkatrész kell bele, amit nem lehet beszerezni, akkor azt általam nem javíthatónak tekintem. Ez nem jelenti azt, hogy más ne tudná megjavítani a terméket.

3) Mivel csak olyan játékot vállalok, amit jó eséllyel és megfelelő minőségben meg tudok javítani, nem fogom elvállalni a javítást, ha

  • a hibás részhez nem lehet hozzáférni, csak olyan mértékű roncsolással, ami az egész javítást értelmetlenné teszi;
  • törött műanyagalkatrészek ragasztását: a polcon még jól mutathat, de az első komolyabb igénybevételre újra eltörik;
  • nagyméretű játékok (elektromos gyerekhinták, akkumulátoros járművek, amelyekbe beleülhetnek a gyerekek);
  • a tapasztalataim alapján általam nem javítható játékok (pl. Furby, zapf babák).

4) Sajnos a játék szétszedése a gyári garancia elvesztését vonja maga után, ezért érdemes első körben a garanciális szervizhez fordulni.

5) A megjavított, de át nem vett játékokra 2 hét után 100 Ft / nap tárolási díjat számítok fel. Két hónap után az át nem vett játékot felajánlom jótékony célra. (Rászoruló gyerekek, anyaotthonok kapják.)

6) A javíthatatlan, de el nem vitt játékokat 3 hét után szétbontom alkatrésznek.

7) A munkámra 2 hét garanciát vállalok. Ez azt jelenti, hogy ha az átadott játékban a javítással összefüggő hibajelenség az átvételtől számított két héten belül újra fellép, és két héten belül erről engem értesít, akkor díjmentesen újra megjavítom, vagy visszakérheti a munkadíjat.